Frodó és Samu pányvát vet a Galadriel ajándékozta tündekötéllel a megvadult Gollam nyakába. Frodónak azonban eszébe jutnak Gandalf szavai - Gollam már megjárta Mordort - így megígérte, hogy leveszi róla a fájdalmas hurkot, ha mutatja nekik az utat Mordorba.
Eközben a három vadász a hobbit-rabló uruk-hai csapat nyomát követve eléri Rohant, a Lovas Urak hazáját, és összetalálkoznak a száműzött Éomerrel és rohirjaival. Éomer elmondja, hogy lecsaptak az orkokra és egy szálig elpusztították őket, de nem tudják, hogy a hobbitok közöttük voltak-e vagy sem.
A felhalmozott máglyán kétségbeesetten keresik a két hobbit maradványait, és találnak is egy övet, amikor Aragorn, aki híres nyomolvasó, távolabb észrevesz olyan nyomokat amelyek két apró alaktól származnak. Futva követik, és ott találják magukat a Fangorn szélén.
A Fangorn erdő Középföldét az Első- és Másodkorban még szinte teljesen beborította. Yavanna, Arda egyik valiéja, aki az élő természet teremtője volt, Fangornt az entek és a huornok élőhelyéül szánta. A történet idején, a Harmadkorban már csak töredéke volt meg, az emberek, orkok és a törpök pusztító tevékenysége nyomán. " Az erdő nagyon öreg, és tele van emlékkel, és dühvel " - mondta Legolas, amikor Trufát és Pippint követve beléptek a fák közé.
Mi is történt a vénséges fák alatt? Pippin és Trufa az orkoktól megszökve bevették magukat a fák közé, hogy lerázzák az üldözőt. A két hobbit felkapaszkodott egy óriás fára, amiről kiderült, hogy nem fa, hanem ent, méghozzá a legvénebb közöttük, a neve Szilszakáll, azaz a tündék nyelvén Fangorn, és az ork, aki őket kergetve megúszta a rohírok fegyvereit, nem úszta meg az óriás hatalmas lábát.
A komótos Szilszakáll pártfogásába vette az ismeretlen aprónépet, miután meggyőzték róla, hogy nem kicsi orkok.
Az erdő másik pontján a három vadász előtt megjelenik egy fényes alak, akit először Szarumánnak hittek, ám Gandalf tért vissza, hogy Fehér Mágusként folytassa a munkát és segítse tovább a Szövetséget a küldetésben.
Néhány kocka ebből a jelenetből, a hatás kedvéért.